2018. 11. 04

Gyönyörű ötletek a babaszobába, amitől a design megszállottjai odalesznek!

A kiságy a babaszoba központi eleme, érdemes tehát időben elkezdeni a nézelődést, hogy megtaláljátok az otthonotokba leginkább passzolót. Alapvetően az összes bútordarabról elmondható, hogy moduláris típusokkal jártok a legjobban, hiszen ezek az első pár év után sem veszítik el funkciójukat, sok kiságyat ma már át lehet alakítani gyerekággyá és a pelenkázóból is könnyedén ruhásszekrény válhat. Ettől függetlenül bátorságra buzdítunk titeket, hiszen a modern és formabontó darabok széles tárháza elérhető ma már az üzletekben. Próbáljatok ki valami mást, valami szokatlant, mondjuk egy ovális formájú kiságyat.

Pasztell puhaság vs. kontrasztos minták

Hol van már az az időszak, amikor a kislányoknak rózsaszín a kisfiúknak pedig kék szoba dukált? Merjetek kreatív és vagány megoldásokban gondolkodni, és felejtsétek el a konvenciókat! A merész árnyalatokkal is remekül passzoló időtlen szürke egyszerre moderné és klasszikussá varázsol minden teret, a sötét és világos színek kontrasztba hozásával pedig még babátok fejlődősőre is jótékony hatással lehettek. A kutatások bebizonyították, hogy a sötét és világos csíkok erőteljesebben jutnak a kicsi retinájába, melyek nagyobb agykapacitást igényelnek, gyorsabban fejlesztve a baba látási készségét.

Plusz egy tipp: válasszatok feltűnő mintákat a mennyezetre, hiszen az baba az első időszakban azt fogja a legtöbbet nézni.

 

Variációk egy témára

Ahogy a lakás minden pontján, úgy a gyerekszoba enteriőrjének tervezésekor is érdemes előre átgondolni, hogy milyen hatást szeretnétek elérni. Jópofa ötlet lehet egy téma köré szervezni a berendezést és a dekorációt, de ne felejtsétek ki a mókás, vicces elemeket sem, amikkel különlegessé, egyedivé varázsolhatjátok gyermeketek kuckóját. Olyasmikre gondoltunk, mint például, egy kis indián sátor vagy színes hintaló, amikkel a gyerek játszhat, amikor már tipegni kezd.

A szürke az új sárga

Ha a babád neme meglepetés lesz, akkor használd az időtlen szürkét a szoba alapszíneként. A szürke minden merész árnyalattal remekül passzol, egyszerre téve a szobát moderné és klasszikussá. A legjobb, ha megpróbálsz különböző szürkékkel és mintákkal játszani.

Kényelem mindenekelőtt

A gyerekszobában a család minden tagja sok időt fog tölteni, éppen ezért mindannyiótok számára komfortossá kell alakítani. Helyezzetek el a szobában kényelmes, pihenésre alkalmas heverőt vagy szófát, annak érdekében, hogy ti is kikapcsolhassatok a pici körüli tevékenységek közben. Külön szeretnénk felhívni a figyelmeteket a plafonra függeszthető hintaszékekre, amik amellett, hogy nagyon stílusosak, remekül tudnak benne relaxálni kicsik és nagyok.

Tárolási lehetőségek sokasága

A szobában kialakított megannyi praktikus tárolási mód szintén a kényelmet szolgálja, hiszen így a kicsi ruhái és játékai nem foglalnak el túl sok helyet a térből. Gyönyörű, modern lehetőségek várnak rátok, mint például a falba épített könyvespolcok, kabinetek, kosarak, fiókok. Eleinte elhanyagolható szempontnak tűnik, de nagyon fontos, hogy a szoba ne váljon túlzsúfolttá, hiszen ahogy a baba növekszik, és mászni, járni kezd, egyre több szabad helyre lesz majd szükségetek a játékhoz.

A babaszoba a legjobb kezdés arra, hogy a babának örökéletű esszenciája legyen a stílusosság. Menő, meseszép hellyé teheted, ami a gyermek korától függetlenül marad olyan, amiben bárki, szívesen lakna.

VISSZA

KÖVESS MINKET

Érdekes és szórakoztató tartalmakért kövess minket social média felületeinken is! Kattints, és hangolódj az eseményre velünk!
Sikeresen feliratkozott!
Hiba történt (0)

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként a kiállítást érintő hírekről és információkról!